Mindenki csíp, senki nem akar. Aztán jön a tavasz, és kiderül: nem rút volt, hanem más.
Víz tükre hazudja sorsom a sárban,
Reszketve alszom a jéghideg nádban.
Mindenki csíp, minden falat fájdalom,
A rút tollakat nehezen hordozom.
Hová is futnék, ha nincs sehol otthon?
Kiközösítve a viharos parton.
De a jégen túl is dobog a szívem,
Várom a tavaszt, hogy nyíljon a hitem!
Vadászok kutyája is elkerül idén,
Fagypont alá süllyed a végső remény.
Végtelen éjszaka, szárnyam a fagyba,
Magamat zártam a néma magányba.
Hová is futnék, ha nincs sehol otthon?
Kiközösítve a viharos parton.
De a jégen túl is dobog a szívem,
Várom a tavaszt, hogy nyíljon a hitem!
De felszáll a pára a hajnali tavon,
Tükörképemet a vízbe bámulom.
Nem rútság ez, hanem gyönyörű hattyú,
Repül a magasba az a régi fattyú!
Hová is futnék, ha nincs sehol otthon?
Kiközösítve a viharos parton.
De a jégen túl is dobog a szívem,
Várom a tavaszt, hogy nyíljon a hitem!
Szárnyalok végre a fellegek fölött...
Az a rút kiskacsa dicsőségbe öltözött.