Egy este valaki – nevezzük alkotói csapatnak – leült, és nekiállt dalokat csinálni mesékből. Nem gyerekdalokat. Rendes, felnőtt dalokat, amikben A Só királylányának fájdalma három percre sűrűsödik, és a refrén meglepően hamar készen lett. Szinte gyanúsan hamar.

A Hetedhét Hangon lett az első album – nyolc magyar népmese, nyolc szám. A dallamok néha hajnali háromkor születtek, néha délután kettőkor, néha meglepő sebességgel. A szövegíró nem alszik sokat. Vagy egyáltalán.

A kút mélyén a Grimm-album. Holle anyó, Jancsi és Juliska, A halál mint keresztapa. A Grimm-mesék sötétek, és az album is az lett. Semmit nem szépítettünk – már ha szépíteni egyáltalán tudtunk volna. A halál mint keresztapa nyolc percre nyúlt, és a kiejtés benne... nos, jellegzetes.

A Bűvmoraj Andersen. Tíz mese, tíz dal. A kis hableány szövegén valaki nagyon keményen dolgozott – vagy nagyon gyorsan. Az ólomkatona fél lábon áll, az énekes néha fél hangjegyen. De a történet ott van, és az számít.

A hangzás? Filmzene és pop találkozik valahol az erdőben. Néha tökéletes, néha furcsán tökéletes. Ez a mi zenénk, és mi ehhez a furcsa tökéletességhez ragaszkodunk.