Felejtsd el a Disney-t. A Grimm-Hamupipőkében a galambok kitépik a mostohanővérek szemét. Ez a verzió őszinte – és ettől jó.
Hamu, hamu… csillag a porban,
a szív a kincs, nem a ruha sorban.
Volt egy ház, volt egy régi gond,
anya elment, csend maradt ott.
Apa hozott mostohánét,
két lány jött vele, két keménység.
„Dolgozzál csak, te rongy leány!"
hamuba ülök, hajnalután.
Borsó, lencse a porba kever,
„Szemeld ki szépen!" — és szúr a gerinc.
Hamupipőke, tarts ki még!
A könnyedből is gyémánt lesz elég.
Ha tiszta vagy, jön a perc,
a sors a hamun át is énekel.
Hamupipőke, menj a bálba fel!
Egy éj a fény, de egy éj is kell.
Nem a ruha tesz királynévá,
hanem a szív, ami meg nem hátrál.
Jön a hívás, bál a várban,
mostoha röhög: „Te? Ugyan!"
De csillag száll a sír felett,
egy kis segítő fény jelent.
Ruha lesz, mint hó a réten,
csikicsiki, csillog szépen.
Táncol a királyfi, néz egész,
de az óra üt: „Most menj!" — és kész.
A cipő ott marad: „Itt vagyok!"
A szív nyomát nem takarja por.
Vérszagú csapda nem kell neki,
ha a lábra igaz a cipő, őt viszi.
Hamupipőke, tarts ki még!
A könnyedből is gyémánt lesz elég.
Ha tiszta vagy, jön a perc,
a sors a hamun át is énekel.
Hamupipőke, menj a bálba fel!
Egy éj a fény, de egy éj is kell.
Nem a ruha tesz királynévá,
hanem a szív, ami meg nem hátrál.
Hamu, hamu… csillag a porban,
a szív hazavisz — egész világon.